Tűz és víz – Szent Iván éjjele Parittyául

17:13 SMS Panthernek: Biatorbágy környékén várható-e vihar ma estére?
18:00 Sötét felhők a törökbálinti cora felett, kétségbeesés bennem „Már megint megszívat minket az időjárás?”
19:03 Megérkezünk a találkahelyre, velünk együtt Panther egyik szupercellája is.
19:40 Panther hív, közlöm vele, vihar az van. Szakadó eső, éjszakai sötétség, hajtépés. Nem elég, hogy délután jöttem rá, hogy nem is most kéne ugornunk, hanem tegnap este kellett volna, de még ez a szupercella és tsai is kibabrál velünk.
Közben Gábor is begurul, csendes magányunkban ücsörgünk az autókban. Mi szallonázunk (Dinót is hoztam magammal), Gábor alkoholfráj sörét szürcsöli.

20:10 Jönnek a telefonok: Viktor hív, náluk is tombolnak az elemek. Schura hív, szakad a Keletinél. Itt már nem annyira, sőt, világosodik az ég alja, biztatóan ritkulnak az esőcseppek.
Dr. Z. farol mellénk, mint egy Nagy Ho-Ho-Horgász ugrik ki a kocsiból: rövid nadrág, szalmakalap, az izompóló helyett keleti fílinges len.
Átülünk a Picassoba – előtte Gábor Opeljében hallgattuk a nedvesség kicsapódását -, Parittya Alpok túrát egyeztetünk. Andris nem marad velünk, húzza haza a szíve Feleskéhez (Boróka).

Andris haza, felhők el, Nap kisüt, de már nagyon a horizont alján. Összemotyózunk, felhurcolkodunk az ugrálás helyszínére. A Nap rohamosan hanyatlik, Gáborral fordulnunk kell még egyet, most csak a száraz tűzifát hozta fel – lám-lám, most jól jött a gondos előkészítés! –, ám a gyufa lent maradt. A szúnyogsereg azonban tölt és tüzel, nem lehet megmaradni tőlük, az elrettentős fáklyákat azonban nem tudjuk tűzszerszám híján meggyújtani.
Dinót fent hagyjuk a dombon a vérszívóknak, mi lerongyolunk a kocsihoz – majdnem szó szerint – minden csupa víz, csúszik az egész világ.

Következő menüpontunk a tűzivíz vadászat. Beautózunk a faluba, ám tűzcsapon kívül más csapot nem találunk…, de még a temetőt se. (Gábor elmélete szerint nincs temető vízcsap nélkül.) Végül az egyik helyi kocsma előtt egy atyafitól kérünk tanácsot. Baromira nem érti, hogy mit akarunk csinálni a tűzzel meg a vízzel, de legalább kapunk tőle az utóbbiból.

Gyufa, fáklya, tűz. Támadást intézünk a szúnyogok és a sötétség felé. A hely nagyon szép, nagyon zöld, nagyon szagos, egy aprócska domb tetején ücsörgünk messze-látással nyugat felé: kirajzolódik a Gerecse vonulata, tőle délre a Vértesé.
Viktor hív, itt van, jön fel motorral, nem meri lent hagyni. Figyelmeztetem, hogy vizes és csúszik minden. Nem hatja meg, jön.

Messze látszódhatnak a fényeink, a tisztító, mágikus Szent Iván éji tűzé és a szúnyogrettentő fáklyáké. Viktorból sok keserűség szakad fel, nincs kibékülve a világgal – ezt valahol meg is értem…Nekem túl jó most ezen a puklin, bámulom a tüzet, kiürítettem az agyam, vacak ez a világ, de nem most!
Átugorjuk a tüzet, szívunk az erejéből, hátha könnyebb lesz a holnap.
a. 2008